Ma, eszembe jutott, Margit óvónéni.Milyen különös az élet,hiszen óvodás, már igen rég voltam. Margit óvónéni, egy kövér, öreg, de rendkívül jóságos óvónéni volt.Minden gyerek, hihetetlen módon szerette az óvodában.A kor, akkoriban még, tele volt reménnyel, és bizakodással.Ebben a bizakodó, álmos nyugodt alföldi, légkörben szerették őt a gyerekek.Az udvaron amikor jó volt az idő, legtöbbször mesélni kezdett. Olyankor körégyűltünk,és csodálattal hallgattuk őt.Szavai nyomán, megelevenedtek a mesék.Nem is sejtettük, mekkora csoda részesei voltunk.A szavak mögött megbúvó, feltétlen szeretet megszépített mindent, amit átéltünk.Még Margit nénit is. Igazi szeleburdi gyerekek voltunk akkoriban,de a feltétlen belőle áradó szeretettől, kezesbáránnyá változtunk.Azóta is csak egyetlen ember volt,akiben ez a képesség megvolt. Hogy mi is valójában ez erő,ezen érdemes gondolkodni. Ahogy, pillanatnyilag gondolom,a feltétlen szeretet,valójában feltétlen elfogadás.Egyre inkább képtelenekké válnak rá az ...